Horgásztermékek

Tudtad-e, hogy a csontkukac 53%-nyi fehérjét tartalmaz? Ezzel az információval meg is válaszoltuk, miért tartják a horgászok a csontit a legfogósabb csalinak: a halak magas fehérjetartalma miatt előszeretettel fogyasztják.

És hogy mely termékeinkbe csempészünk ebből a kiváló alapanyagból? Mindegyikbe, kivétel nélkül! Ráadásul igen magas koncentrációban, elérve ezzel, hogy horgásztermékeink mindegyike magas beltartalmi értékkel bírjon. Termékeinket főként természetes és környezetbarát alapanyagok és aromák alkotják, így nem szennyezik a vizet és a környezetet.

Tudtad-e, hogy a Csali Hungária Kereskedelmi Kft. két egyedülálló horgászterméke világszabadalmi oltalom alatt áll?

Az egyik szabadalmi oltalom alatt álló termékünk a Csonti Befőtt, amely sikerét 100%-os csontitartalmának köszönheti. A tartósítószer-mentes termék aromásítás és konzerválás után kerül „befőttesüvegekbe”. A Csonti Befőtt külleme olyan, mintha műcsali lenne, azonban széttörve szinte kirobban a belseje, amelynek a halak nem tudnak ellenállni.

A másik szabadalmi oltalom alatt álló termékünk az elképesztő felhajtóerejű Csonti POP-UP, amely egy egyedi szárítási, sütési technológiával készített csali, valódi csontiból! A vízben lebegve élő légylárva érzetét kelti a halak számára, követi a víz mozgását.

És hogy mit kínálunk még számodra a sikeres horgászathoz? Tekintsd meg kínálatunkat és válogass az alábbi csontitartalmú termékeink közül

Magic Maggot

Cégünk légylárvákat állít elő állati eredetű melléktermékekből, fenntartható és környezettudatos termelési folyamatok mentén. A légylárva haltakarmány alapanyagként és horgászcsali előállítására használható. Mivel a Csali Hungária Kft.-nél bőségesen akad ebből a fehérjedús alapanyagból, így volt alkalmunk többféle egyedi és magas csontitartalmú csalétek előállítására. Megszületett a Magic Maggot termékcsalád!

Mi mindent nyerhetsz a Magic Maggot termékcsalád használatával?

Minden évszakra megfelelő horgásztermékek

Bármely vízterületen bevethetők

Kezdőktől profi versenyhorgászokig mindenki megtalálja a számára megfelelő csalit

Praktikus csomagolásban értékesítjük

Prémium alapanyagok felhasználásával készülnek

Minden termékünkben megtalálható a csontiliszt

Magas beltartalmi értékkel bírnak

Alkalmasak bármely békés hal horgászatához

Egyedi és szabadalmi oltalom alatt álló termékeinknek köszönhetően 2018-ban beválogatták cégünket „A 100 legérdekesebb magyar innováció” közé, készült velünk interjú a Duna TV-ben, filmjeinket pedig folyamatosan vetíti a Fishing&Hunting csatorna.

Tüske Alex teszthorgászunk, aki cégünk elkötelezett dolgozója is, termékeinkkel kapcsolatos tapasztalatait a Magic Maggot termékcsaládunk Facebook oldalán osztja meg. Érdemes őt és csapatát követni, hiszen rengeteg hasznos tippet és érdekességet, versenybeszámolókat olvashattok a közösségi oldalunkon.

Évente kerül megrendezésre a már hagyománynak számító horgászversenyünk, a Csali Hungária Kupa, mely változatos helyszíneken kerül megrendezésre.

Horgászok, horgászboltosok, viszonteladók figyelmébe!

Etetőanyagok

Method Morzsa csontliszttel

A finom szerelékes módszer nélkülözhetetlen csalogatóanyaga, mely önmagában is jól tapad.

Ready Box

Olyan új generációs előre bekevert etetőanyag, mely felbontás után azonnal használható, betölthető az etetőkosárba.

Stinky Mix

Egyedi és kimagasló beltartalmi értékkel bíró termék állati eredetű fehérjék és csontiliszt kombinációjából, melynek intenzív, csalogató hatása van a halak számára.

Stinky Mix Prémium Halas

Új generációs etetőanyagunk, kizárólag prémium minőségű hallisztek felhasználásával készülő, intenzív illatú pellettel dúsított felsőkategóriás etetőanyag.

Sweet Mix

Növényi eredetű fehérjék és csontiliszt házasításából létrejött finomság, desszert a halak számára.

Horgászcsalik, Bojlik

Boilie (20 mm)

A 17 féle hasznos aminosav alkotta fehérje és zsírtartalma miatt, a halak minden évszakban szívesen fogyasztják.

Wafters (8 mm)

Egy olyan egyedi wafters csali, melynek a beltartalmi értékét csonti liszttel növeltük, így tettük azt még vonzóbbá a halak számára.

Pop-up Boilie

A feeder és a bojlis horgászok előnyben részesítik, magas felhajtóereje és élénk színei miatt.

Csonti Pop-Up

Elképesztő felhajtóerejű valódi csontiból, egyedi szárítási technológiával készített világszabadalmi oltalom alatt álló csali.

Csonti befőtt

Nincs nálad élőcsali?

A világszabadalmi oltalom alatt álló Csonti Befőttet bármikor előkaphatod a horgászládádából az élőcsali helyettesítésére! A tartósítószer-mentes csontkukac aromásítás és konzerválás után kerül „befőttesüvegekbe”, mely sikerét 100%-os csontitartalmának köszönheti.

Egyedi és szabadalmi oltalom alatt álló termékeinknek  köszönhetően 2018-ban beválogatták cégünket „A 100 legérdekesebb magyar innováció” közé, készült velünk interjú a Duna TV-ben, filmjeinket pedig folyamatosan vetíti a Fishing&Hunting csatorna.

Tüske Alex teszthorgászunk, aki cégünk elkötelezett dolgozója is, termékeinkkel kapcsolatos tapasztalatait a Magic Maggot termékcsaládunk Facebook oldalán osztja meg. Érdemes őt és csapatát követni, hiszen rengeteg hasznos tippet és érdekességet, versenybeszámolókat olvashattok a közösségi oldalunkon.

Évente kerül megrendezésre a már hagyománynak számító horgászversenyünk, a Csali Hungária Kupa, mely változatos helyszíneken kerül megrendezésre.

Viszonteladóként Te is hozzásegítheted vásárlóidat a sikeres horgászathoz
magas csontitartalmú, egyedi termékeinkkel!

Amennyiben Te is élvezni szeretnéd kiváló termékeink előnyeit,
keress bennünket bizalommal! Próbáld ki most!

Vedd fel velünk a kapcsolatot!/Kérj ajánlatot! – kapcsolati űrlap

Elérhetőségek

SZÉKHELY

6400 Kiskunhalas,
Csendes köz 23.

NYITVA TARTÁS

Hétfő-Péntek:
Szombat:

TELEFON

Mobil: +36 20/514-6350